30 ezer forint itthon az a lélektani határ, ami alatt a többség elfogadhatónak tekinti a telefonok árát. Így mi is 30 ezer alatt néztünk körül, mi is lehet jó választás a karácsonyfa alá.
5-10 ezer forint közt: telefonálásra jó
Tavaly óta rengeteg minden változott a mobilos világban, de egy dolog hosszú évek óta változatlan: a legolcsóbb készülékek ugyanazt tudják, mint 12 hónappal ezelÅ‘tt, telefonálni és sms-ezni lehet velük. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen aki 5-10 ezer forintos mobilokat nézeget, az pontosan ezt a két dolgot várja el a készüléktÅ‘l.
Az okosabb készülékeinek portfólióját gyakran frissítgeti a Samsung, a legolcsóbb modelljeit csak másfél-két évente cseréli. Így a mostani ajánlónk legolcsóbbja, a Samsung E1170 nem egy új darab: a 1.5 colos, 128x128 pixel felbontású kijelzÅ‘jével már 2010 áprilisa óta szerepel a polcokon. Az ára viszont folyamatosan csökken, a tavaly sem túl sokat jelentÅ‘ 6990 helyett idén már csak 5490 forintba kerül. Lényegében ugyanezt kínálja az E1190 is, csak az kagylóhéj kivitelben, 7390 forintért.
Az olcsó mobilok kosarában a Nokia is több telefonnal van jelen. A tavaly ilyenkor még 9 ezres Nokia 1616 idén már 7800 forintért villant az alaptulajdonságok mellé még egyet: a telefon tetején lévÅ‘ zseblámpa a reggeli zokni-, vagy az éjszakai kulcslyuk-keresésben lehet hasznos.
Nokia 1616
10-15 ezer forint: mobilok kis extrával
Ha hajlandóak vagyunk 10 ezer forint feletti összeget kifizetni egy alsókategóriás telefonért, akkor már egy-egy kis extrát is kapunk a pénzünkért. Belefér például már egy második SIM kezelésének lehetÅ‘sége is - a 10 090 forintos Nokia 101 a kétkártyásságon kívül ugyanazt tudja, mint a fentebbi, zseblámpás változat, tehát telefonálásra és sms-ezésre remek. A Nokia 101 kétkártyásságának hátránya, hogy egyszerre csak az egyik kártya lehet aktív. Aki mindkettÅ‘t szeretné (tehát azt, hogy mindkét SIM készenlétben legyen, bármelyiken is hívják, kicsörögjön), az inkább a csak kicsit drágább, 12 380 forintért megvásárolható Nokia X1-01-et válassza.
Nokia X1-01
Bár a gyártó a fenti modelleket zenetelefonnak is hirdeti, ehhez már egy memóriakártyába is be kell fektetnünk, a telefonok alap tárhelyére ugyanis maximum egy zeneszám fér rá. Fülhallgatót viszont adnak a csomagban.
A kategória elején említett kis extra a kétkártyásság mellett lehet például egy érintÅ‘kijelzÅ‘ is, merthogy éppen 15 ezer alatt már ez is belefér. A Samsung Champ ráadásul már mobilnetet is kapott (nem 3G, csak EDGE), került bele egy kamera (1.3 megapixeles) és 30 megányi belsÅ‘ (microSD kártyával persze bÅ‘víthetÅ‘) tárhely is. Nem lehet elmenni szó nélkól egy másik extra, az álhívás funkció mellett sem. Ennek aktiválásához csak meg kell nyomni a hangerÅ‘csökkentÅ‘ gombot, majd hamarosan egy kamu hívásunk jön be, melyhez elÅ‘re megadhatjuk, hogy milyen nevet, hívószámot és képet rakjon ki a készülék. A funkció praktikusságát nem is részletezném, szerintem mindenki el tud képzelni néhány idevágó helyzetet.
Samsung Champ
15-30 ezer forint: ennyiért már erÅ‘s vagy okos
A kamu hívásokhoz hasonlóan jól jöhet idÅ‘nként, ha a telefon egy kicsit strapabíróbb az átlagnál. Nem arról van szó, hogy megfeleljen a katonai elÅ‘írásoknak, de mondjuk egy-egy véletlen leejtést kibírjon sérülés nélkül. Pontosan ezt tudja a Samsung Xcover szériájába tartozó E2370, amelybe 1.77 colos kijelzÅ‘, EDGE mobilnet, VGA kamera és egy 2000 mAh-es, ekkora telefonnál nagyon erÅ‘snek számító akkumulátor is került. Ez utóbbi a felhasználói beszámolók szerint átlagos használat mellett 2-3 hetes készenléti idÅ‘t tesz lehetÅ‘vé.
A 20 ezer forintos árszintet erÅ‘sítÅ‘ E2370 a leejtésen kívül azt is kibírja, ha víz fröccsen rá, illetve a sok por sem árt neki. Lássuk, hogyan is néz ki ez a gyakorlatban, a mindennapi helyzetek mellett a végén két durva próbával. Annyit elárulok: az utolsó már nem bírja, de annyi baj legyen.